DragonWeb

Parveen Adams Lynch Inland Empire c. filmjéről

{2010. július 30. péntek – 19:26}

Amikor jó néhány éve, még a The Spectral Body előtt a könyv alapját is adó dolgozat ürügyén kellett Parveen Adams-szel konzultálnom elég sokat, hihetetlenül inspiráló volt, amit mondott a beszélgetéseink során, és tulajdonképpen neki köszönhető, hogy az elemzések koherens elméleti keretet kaptak, illetve sikerült fogást találni a vizsgált filmeken. Furcsa, hogy most a disszertáció írásakor ugyan nem konzultálunk, de visszajönnek azok a beszélgetések, amelyeket már ezzel kapcsolatosan folytattunk, és most sikerült megnézni egy olyan előadását, amivel anélkül is rengeteget segített, hogy tudná.

Hozzászólás (0)

Quo vadis?

{2010. július 26. hétfő – 13:50}

Az Eduline kongatja a vészharangot egy Népszabadság-cikkre hivatkozva, miszerint a mai középiskolások és egyetemisták 15 éves távlatban meglehetősen sötéten látják a jövőt, már ami a Magyarországon tartózkodást illeti: egy akadémiai kutatás (Magyarország 2025) szerint a mostani középiskolások harmada mindenképpen külföldön szeretne letelepedni, míg csaknem ugyanennyi nem döntött ebben a kérdésben, és mindössze alig negyven százalékuk képzeli el jövőjét itthon; egyetemisták viszonylatában kicsit más hangsúlyokat láthatunk, hiszen nagyjából egy ötödük menne, egy ötödük nem tudja még, mi legyen vele, a többiek viszont maradnának. Nyilván a tanulmány elkészülte adta az apropót ahhoz, hogy erről végre beszéljen valaki, de korántsem újkeletű folyamatról van szó. Egyetemi viszonylatban például az ösztöndíjak nagyobb arányú elérhetősége (pl. Erasmus) eleve kinyitotta a lehetőségeket a hallgatók számára, és aki csak tud, él is ezekkel – nagyon helyesen. Főként az Eduline interpretációjában érzem azt, hogy mintha félelemmel vegyes csodálkozás vagy ráébredés jelenne meg a sorokban, számomra viszont inkább az félelmetes, hogy a magyar felsőoktatás nagy része még mindig nem ocsúdott fel annyira, hogy kidolgozza azt a stratégiát, amelynek segítségével pótolni lehetne a fogyatkozó hazai potenciális hallgatói tömeget.

Tovább »

Hozzászólás (1)

Kurzusaim a 2010/2011. őszi félévre

{2010. július 19. hétfő – 16:36}

Természetesen csak azért, hogy a nyári hangulatot rontsam, ezennel jelzem, milyen kurzusaim indulnak ősszel – ezúttal három programban is. A szegedi Angol-Amerikai Intézetben BA szinten három szemináriumra várom a hallgatókat: America Onscreen, British and American Cinema – Histories and Industries, valamint egy irodalmi kurzus, a Narrative Strategies in Contemporary American Fiction lesz terítéken. MA szinten egy előadás (Digital Theory: The Language of New Media) és egy szeminárium (Film Noir and the American Film) kerül meghirdetésre. Ugyancsak Szegeden a Filmelmélet és Filmtörténet szakirányon a Tömegfilm esztétikája BA-előadás várható. Újdonságként pedig az ELTE Filmtudomány tanszékén indul két kurzusom: egy MA szintű szeminárium (Filmelméleti szeminárium: Pszichoanalitikus filmelméletek) és egy BA szintű előadás (Film és digitális kultúra). Az időpontok és helyszínek tekintetében ajánlom az érdeklődők figyelmébe a kurzusoknak szentelt oldalt. Letölthető tematikák nincsenek, és nagy valószínűséggel az egyes kurzusok hallgatói tölthetik majd le ezeket a CooSpace-en vagy egyéb, arra alkalmas megoldás segítségével – így ugyanis nekem jóval könnyebb lesz menedzselni a dokumentumokat is, pláne az esetleges változások iktatását. Az új félévre vonatkozóan még a szakdolgozóim számíthatnak szigorúbb határidőkre – annyiban legalábbis, hogy a szakdolgozati hajrá és az ezzel járó kölcsönös frász elkerülhető legyen: erről is szólok a kurzusok oldalán. Uff!

Hozzászólás (0)

Óvodai zsarnokság, avagy játékos háború

{2010. július 17. szombat – 16:19}

Tegnap Mátéval megtekintettük a várva várt Toy Story 3-at, mégpedig a mostanra szinte obligát 3D-ben, és bár Buzz Lightyear-os figurával díszített üdítős pohár már nem volt, azért sikerült megkaparintani az utolsó Woody-sat, így az első akadályt vettük. A második akadály általában a 3D-s szemüveg: valami kiismerhetetlen okból a gyártók (vagy épp mindig az a mozi, amelyet útba ejtünk) még nem jöttek rá arra, amire mondjuk a napszemüveg gyártók már évtizedekkel ezelőtt: a gyereknek nem akkora a fejmérete, mint a felnőttnek. Következésképpen meglehetősen körülményes dolog egy felnőtt méretű, egyébként is órmótlan kiképzésű 3D-s műanyagizét ráformázni a gyermek fejére – ezen mondjuk józan ész birtokában nem lenne rossz dolog változtatni. Hogy a 3D-s ügyet gyorsan rövidre is fogjam: nem a Toy Story 3 az a film, amelyet 3D-ben kell látni – megkockáztatom, totálisan felesleges 3D-ben megnézni, ugyanis a mélység-élesség hangsúlyosabbá tételén túl egyszerűen nem találtak neki funkciót, nem volt elképzelés mögötte sajnos. Szapulhatjuk az Avatar-t, de ott legalább nagyon is ki volt találva, miért muszáj 3D-ben nézni az egészet. Ha sikerül a 3D kérdésen túllendülni, akkor el lehet mondani, hogy a Pixar ismét kitett magáért, és okosan felépített, zsáner-referenciákkal és áthallásokkal rendkívül ügyesen megtűzdelt játákidőt biztosít kicsinek és nagynak egyaránt.